A Ghadir Khumm - I rész

Amikor Muhammad Próféta visszatért utolsó zarándokútjáról ie. 632-ben (10 A.H.) több tízezer muzulmánnal együtt, megállíttatta a karavánt egy Ghadir Khumm-nak nevezett helyen, maga köré gyűjtötte a zarándokokat, és az alábbiakat mondta:

الْيَوْمَ أَكْمَلْتُ لَكُمْ دِينَكُمْ وَأَتْمَمْتُ عَلَيْكُمْ نِعْمَتِي وَرَضِيتُ لَكُمُ الإِسْلاَمَ دِينًا

Ezen a napon teljesítem be néktek hitvallástokat, s teljesítem ki reátok kegyem, s megelégítelek titeket az Iszlámmal hitvallásként. (5:3).

Ahogy az számos hadith-ban és egyéb forrásokban is megtalálható, a Próféta maga mellé hívta Hazrat Ali-t és így szólt:

Két fontos ajándékot hagyok köztetek. Az egyik Allah Szent Könyve (Korán), és A másik a családom (Etrat).

Aztán Muhammad Próféta megfogta Hazrat Ali kezét, felemelte és így szólt:

Akik számára tekintély és vezetü vagyok, Azoknak Ali is tekintély és vezetü.

Ó Allah! Légy barátságos Ali barátaihoz és ellenség ellenségei számára.[i]

Az Imámok (spirituális vezetük) a Próféta családjából származnak. Az Imám rendelkezik a vallás ezotérikus és a Szent Korán titkainak ismeretével. A tudás Muhammad Prófétáról Hazrat Ali-ra, mint "Vali" (Barát és Vezetü, az elsü Imám-ra, majd a leszármazottjaira szállt, és a nagy Pirs-re (Arifs).

Az Iszlám Prófétája gyakran kihangsúlyozta a Könyv fontosságát és az Etrat-ét (elhunytak). A Szent Korán és az Etrat az Iszlám két, elválaszthatatlan alapelve. Az egyik kiegészíti a másikat. Az Etrat Allah kiválasztott Imámjaira vonatkozik, akik az Isteni tudás birtokában vannak. Szívük mélyén rejlenek az Iszlám tanításai. Útjuk a Próféta Útja. Allah könyvét nem lehet egy Isteni tudásnak a birtokában lévü spirituális tanító nélkül olvasni. Az Imám lehetüvé teszi számunkra, hogy kinyissuk saját lényünk könyvét és felismerjük benne a tudást.

_____________________________
Referenciák:
1. Abol-Gasem Payandeh. (1957). Nahj-ol-Fasahat, The collection of narrations of Hazrat Mohammad, the prophet of Islam. 6th Edition, Tehran, Iran: Javidan Publications. p.107
2. Allamah Sayyid Muhammad Husayn. Shi'ite Islam. Houston, TX: Free Islamic Literatures.

Bitte aktualisieren Sie Ihren Flash Player!